Vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék, A cikk orvosi szakértője


Máté Előmondom itt az olvasónak azt az esetet a Mihállyal, amit már amugyis tud.

Mihály csakolyan ember volt mint sokmás, aki a keze után él. Nincs ezeknek külsején semmi megjegyzésre méltó. Szürkék ők, mint a lábakelt rögök, melyekből kigyőzködik a maguk mindennapiját.

Különbség csupán annyi köztük, hogy egyik buzáért marasztalja a suhanó fölleget, míg a másik a tengerire kivánná a jó, szárbaszökkentő napot. Mihálynak a mások bogárzó kedve, a mások italos szándéka hozta a kenyeret.

GULÁCSY IRÉN: FÖRGETEG

Bortermelő volt, mint a városi könyvekbe beirni szokás. Nem holmi boltozott pincéjű ugyan, azonban pár holdacska is nagy sor, ha valaki esztendőkön keresztül cselédkedett érte, mig félrerakhatott annyit, hogy a magáénak mondhassa. A tulajdon magáénak! Bármi kicsi, de az övé. Ebből a nagy vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék az a fordulatnyi.

Ezért meriti kapáláskor még a kelleténél is mélyebben a szerszámot. Mindenféle ujdivatú bogárra azért csap le irtó haraggal.

Ezért nem felejti kivetni a baltát az udvar közepére, ha gyanus föllegek sötétlenek az égboltozaton. Mert szépen áll a szőlő - az ő szőlleje - s egy családnyi igéret feszeng a megeredt bogyókban. Történt azonban, hogy egyszer egész különös, rosszformájú föllegek jöttek a barackfa irányából s hogy ezek elfelejtettek a kivágott baltára tekinteni, miértis nem tudhatták, hogy tilos nekik a maguk pusztitó terhét a Mihály körülgondozott kis birodalmára szórni.

Cudar szél kerekedett, de olyan, hogy leültette a szembepróbálkozót. Legott az ég is felmordult. Villámok hasitották meg a föllegek fekete tarisznyáját, s ezekből a repedésekből roppant csörgéssel kezdett hullni a jég. De milyen jég! Bizott akadt közötte eleinte öklöm-nagyságú is. Jó, hogy beiklatott Mihály még idejekorán a tornácra, mert ha fejlágyon a bőr alatti karon piros folt van egy: menten elnyúlik tőle.

Onnan nézte hát aztán az ördögadta táncot. Minél fehérebb lett a domboldal, annál feketébbre zordult a tekintete. Pocsékká ment ott azonban a másik fél is. De mikor az istenverés már a tőkéig ledolgozta magát s a szél a lemeztelenedett csonkokat kezdte kiborogatni: Mihály elméjében végleg elsötétült a világitó lámpás.

Nagyot mordult, kitoppant az udvarra, markába a baltát, aztán neki a még megmaradt életnek! Ütötte, vágta, ahol csak érte.

Hogy most mégis elismétlem, ez azért van, mert rá kivánok világítani arra, ami nem szándékom. Mert valahol, ahol domboldal, tornác és minden elhatárolt, kicsinyes kis dolgok roppant fogalommá tágulnak: én hasonlót látok.

A feltorlott istenverés ott sem odaütött, ahol nem fájt! De én nem akarok fejszét emelni a földcsúszásos magyar lankák szeretettel babrált, nehezen kitenyésztett szőlőtőire. Nem kiáltok pereátot a magyar kiváltságos osztályra, melyet társadalmunk legnapsütöttebb magaslatára plántáltunk, - mely alá mély, évszázados gonddal dús életlehetőségeket porlasztottunk, - melyet óva mentettünk minden gyanus, ujdivatú idegen bogár elől.

Nem, nem pusztulást hirdetek a pusztulásban, nem zavart a kúszaságban: csak termővé tenni ujjmutatom a túltápláltságukban elhevert, vagy meddő kóróba szökött erőforrásokat. Kiegyenliteni és nem rombolni a célom. Hogy hol az Ut s hol a megtalált Ige: keresse arra hivatottak szeme! Ha azonban valahol mégis megnyomottabban mordulna a tollam: bocsássa meg az a középosztály, mely annyira fáj nekem, melynek eddig nyögnie sem volt szabad, mert vagy felülről hulló jeges eső, vagy alulról felkeseredett baltacsapások beleriasztották a kikívánkozó jajt.

Bocsássa és értse meg az a középosztály, melyről soha sincs szó, - mely egyedül emelkedett arra a magaslatra, ahol megszünik az én, mely tűrt és szenvedett lábbal rugdosott ideálokért, mely kíntól elfordult szemmel is rajongva várta a jövőt, ott hol már jelen sem volt, mely a romok kormos omlatagában, zúzott, facsart testét alig vonszolva: máris téglákat gyüjtött.

Értse meg az a középosztály, mely élete árán szüli, maga-vérével táplálja igérő jövendővé a básztárd csirát, amit nagyszerű küzdelmében a fajért, a két széthúzó, hatalmas réteg a testébe kínzott. Neked szánom ezt a könyvet, Magyar Közép osztály. Nagyvárad, A fehérre meszelt, nagy, alacsony szobában könnyű pászmákkal imbolygott a füst. Nem haragos, tüzi-eredetű, csak afféle pipából-sarjadzó, gyorsan szertemálló.

Körülfolyta az öreg ember szikár testét, amint dacos, vén cövek módjára lehorgonyozta magát az ósdi almárium elé. A hosszú, ezüstbefehérlő hajszálait, sárgásra szivódott bajszát is körülincselkedte, de Timár Pál most nem ügyelt rá.

Pedig máskor órákig elnézte, mint mennek, jönnek a bolondosformájú füsthabok. Vastag, dacos szemöldökseprüi felszaladtak a homloka közepéig, ahogy kitekintett a virágcserepekkel megrakott ablakon át a kerti utra. Öt fiatal legény közeledett a porta felé.

Az öreg kedvetlenül szotyogtatta a pipája szárában le-föl akadékoskodó sancot. Félre is rakta, ugyis alvadozott benne a dohány. Majd megtörni ujra, ha ezt a sort itt az unokákkal tisztábatette. A csizmák feldöbögtek a garádon, a veréceajtó is megnyikordult, mint egy bajthirdető kiáltás. Timár elmozdult az almárium mellől, letelepült a nagy diófa asztal elé.

vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék hogyan kell kezelni a pikkelysömör a test kenőcsök és gyógyszerek

Ugy illik, hogy üljön, mikor amazok bejönnek. Az öreg csak szemöldökével intett. Aztán odaszólt nekik, félvállon át: - Mind ittvagytok? Nem kellett erre válasz, nem is felelt senki. Tudták a legények, hogy nem beszélni hivták őket. Az öreg rájukfeszitette élesnézésü kék szemeit. Majd, mint egy szétnyilt könyv lapjait, átpillantotta az unokák ábrázatát. Nem mozdulnak-e? Álltak a legények, csak a szeplős Vince váltott színt. Hajával egyforma-vörösre futotta el a vér.

Pál tekintete függvemaradt rajta s ezen a nézésen - mint láthatatlan hídon át - most már szinte kizárólag felé indította a szót: - Hazagyön, itthon is marad. Igy határoztam. Az oskolákat mind kijárta, nem hányódhatik tovább gazdátlanul. Benne is csak Timár vér folyik, no! Nagyobb nyomatékosság kedvéért az asztalra ütött, mintha az anyagba is bele akarná rögzíteni a maga visszavonhatatlan döntését.

Ő a feje-veleje ennek az elszaporodott családnak. Csak nem fog kertelni a saját unokái előtt? Ki portáján laknak? Nem az övén? Ki ad nekik bort, buzát, barmot, ki nyujtja meg egy darabbal a födele oltalmát, mikor megházasodnak? Nem ő? Élhetnek itt holtig jólétben, nála-vele, de szava, az nincs rajta kívül a házban senkinek.

A föld az övé.

A huszonegyedik utca

Fölállt az öreg és mint egy birodalmán átvonuló fejedelem, keresztülment a vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék. Jártában döccent ki belőle a parancs: - András, még ma lekaszálod a gyeppázsitot. Rossz igy a szemnek, ilyen kúszán.

Egy pillantást vetett ki az ablakon, mintha mégegyszer meg akarna győződni az állitása megokolt voltáról. Aztán visszafordult a csizmája kemény sarkán. Messziföldről jön a lány, szégyent ne valljál vele.

vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék korrektor az arcra a vörös foltoktól

Illés meg Péter a ház homlokát fogják ujrameszelni. Az ötben tovább hallgatott a megszokott fegyelem. A szólitottak összébblazultak, mint akikről már lemult a dolgok súlya. Az öreg lassu léptekkel közeledett feléjük.

GULÁCSY IRÉN: FÖRGETEG

Az megrándult és visszaváltotta vörösből fakó szinét. Néhányszor vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék markában a süveg. Lefelé meredt a padlatra.

Jöjjön, jöjjön! És már kint voltak a gangon. Hullámos fehér hajú matróna fakóbarna bársonyruhában, vállán tépett szőrű fehérróka, karján szatyor. Állt és énekelt oly sértődötten, mint aki mélységesen lenézi a házat és a lakókat.

Timár állvamaradt előtte. Mélyen a melléből mordult ki a hang: - No. Tán szóltál valamit fiam!?

A vöröshaju a csizmája orrát nézte. Hunyorogtak az apró, savós szemei. Huzgálta a vállát, mintha láthatatlan békóból akarna szabadulni.

De aztán csak kibuggyant belőle a kezdet: - Amondó volnék A többit visszanyelte. Mégis nehéz! Nem volt itt szokás visszaadni a szót, amikor a család fejétől indult!

Adagolás és beadás A kezekben és a lábakban lévő kukoricák - egy nagyon kellemetlen jelenség, amely megakadályozza a gyaloglást és a szokásos munkát, kellemetlen érzést és fájdalmat okoz, megrongálja a bőr megjelenését. Ebben az esetben a legfájdalmasabb a száraz kallusz. A nedves kallusz fájdalmas lehet és tágas a hólyag spontán megnyitásával, de sokkal könnyebb megszabadulni tőle, mint a merevségtől, különösen akkor is, ha gyökeret vert. Ma már sok olyan módszer létezik, amelyek képesek megbirkózni egy ilyen sűrű daganattal.

Ám ha megkezdte, nem hagyhatja annyiba. Becsület dolga ez!

Kötések a száraz bőrkeményedésekről a lábujjakra

A legény markában megint forogni kezdett a süveg: - Nagyapánk más mérővel mér a lánynak, mint nekünk! Timár Pál rámutató karja megállt a levegőben. De a szeplős már bennevolt. Csak nagyapámat, meg magunkat szolgáltuk, - mondta és most már vissza is nézett. Eltáguló szeméből sötéten áradt ki az elszántság.

Forró gyülölettel égett a szájára a kérdés: - Mit szolgáljuk azt a kenyérpusztitót, aki még csak nem is fajtánk!

vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék pikkelysömör kezelése szódával belsejében

Timár Vince vagyok én! Csönd támadt a szobában. A legények megfeszengtek, közelebb mozdultak egymáshoz. Valahol a lelkük különböző forráspontja alatt, mindőjükben ottfészkelődött ugyanez a szó. Négyen most már, négy élő testbe porciózott helyeslése voltak Vince kimondott igazának. Az öreg egyetlen tekintettel végigsöpört rajtuk, de az arca olyan nyugodt maradt, mint akinek fölösleges dühhel toldani meg a maga erejét.

Kurtán kopogott a hangja, mint a kövek közt továbbpattogó golyó: - Nono. Hát iszen senkinek sem kell azt csinálni, amit nem akar. Vagyishogy Vince fiam, könnyen fordithatsz a dolog során. Ha nem hajlik a derekad a szó előtt: szedd a betyár-butort, erigy oda, ahol a tiédet várják! A magad portájára! Estig meggondolhatod. Itt pedig ugy lesz továbbra is minden, ahogy én mondom.

vörös foltok a lábujjakon mintha cipővel dörzsölnék egyenletes arcszín eltávolítja a vörös foltokat

Mindenki tudja a parancsot, elmehettek. Megfordult és mintha máris egyedül lenne, az almáriumhoz lépett. Elővette a pipát, nagy gonddal vizsgálta, tenyerébe verte belőle a megkozmált dohányt. Ujra szitta-fútta. Hol kerekre, hol meg horpadtra vált az arca.